képháttértár
kóóód

Layouts

 
 
chat
Tartalom
 
menük
menük : Hilary Duff menü

Hilary Duff menü

  2007.03.18. 16:00

vmi

 Életrajza:


Hilary Duff 1987. szeptember 28-án Texasban született. Családja a médiában dolgozott. Anyja producer, nővére énekesnő. Már fiatal korában a Cecchett-i balett-társulat tagja volt. Hatévesen, egy balett-turné alatt határozta el, hogy színésznő szeretne lenni.


Színészet:
Az első nagy szerepe a Casper és Wendy találkozásában volt (Casper meets Wendy), ahol a főszereplő kisboszorkányt, Wendy-t játszotta. Aztán Hilary-t kiválasztották a Disney Chanel új sorozatának, a Lizzie McGuire főszerepére. Lizzie és Hilary is nagyon felkapott lett. A sorozat utolsó része, a Csaó Lizzie! (Lizzie McGuire Movie) 2003-ban került a mozikba. Hilary ugyan ebben az évben az Öcsikém-ben (Agent Cody Banks), majd a Tucatjácal olcsóbb (Cheaper by the dozen) című filmben bukkant fel Steve Martin oldalán. 2004-ben a Los Angeles-i tündérmesében (A Cinderella Story), és a Sztár születik (Raise Your Voice) című filmekben láthattuk. 2005-ben a Tökéletes Pasiban (The perfect man), és a Tucatjával olcsóbb 2. részében játszott. 2006-ban jelent meg a Material Girls, amelyben a nővérével, Haylie-vel két gazdag lányt játszanak, akiknek bizonyítaniuk kell. A Foodfight! című animációs film, amelyben a hangját hallhatjuk csak 2007-ben fog a mozikba kerülni. Jelenleg Hilary John Cusackkal forgatja a War Inc című trillert.


Zene:
Hilary már befutott, mint filmsztár, de albumot is szeretett volna készíteni. Debütáló albuma, a Metamorphosis a Billboard lista első helyén nyitott, és több mint 2 millió példányban kelt el. Az első kislemeze (So Yesterday) is a listák első helyére került. Hilary legutóbbi albuma a Most Wanted szintén a Billboard 200-as lista első helyéről indult, és hetekig tartotta ezt a pozíciót. Canadában is szintén az első helyről indult, és Japánban pedig a lista 8. helyéről. A kislemeze, a Wake Up az első helyről indult a TRL videó toplistán, és szintén az első volt a Disney rádión, és az Aol-on. A sztár most azt tervezgeti, hogy egy kicsit stílustvált; kevésbé rockos, több elektronikus hangzást szeretne a zenéjébe, és erről tanúskodik első kislemeze az új albumáról, ami 2007 áprilisában kerül a boltokba a Play With Fire. Ugyan erről a lemezről (Dignity) a második kislemezdal, With Love hatalmas sikernek örvend amerikában.


Divat, otthon és szépség:
Hilary a divat vonalán is ért el eredményeket a saját tervezésű Stuff by Hilary Duff elnevezésű termékekkel, amelyek az USÁban, Canadában, Ausztráliában és Új Zélandon már megvásárolhatók. Hilary az új termékeket majd az egész világon szeretné árusítani. Egy egész tervező csapattal dolgozik együtt. Azt tervezi, hogy a tengeren túlon, Angliában és külföldön is elérhetővé teszi a termékeit. Az énekes- színésznő 2006-ban piacra dobta első illatát a With Love... Hilary Duff-ot, ezenkívül még tervezett a Mattel cégnek barbiruhákat.


Díjak és sajtó:
Hilary sikereinek köszönhetően olyan díjakat szerzett, mint a Kids Choice Awards, Teen Choice Awards és a Young Artist Award. Sőt címlapokon is szerepelt: Teen People, Jane magazin, CosmoGirl, ElleGirl, OK!. Hollywood-i listákon is szerepelt, mint például a  People Magazine's 50 Most Beautiful (People magazin 50 legszebb ember lista) és Teen People's Hottest Stars Under 25 (Teen people magazin lejobb 25 év alatti sztárok listája) and Young Hollywood Power List (4. hely). Nagysikerű műsorokban is fellépett, mint például The Today Show, Jay Leno, Kelly and Regis, The View, stb, és vendégül látták a 2005-ös Teen Choise Awards-on.
Hilary 2006-ban rengeteg népszerű magazin címlapjára került, és a Seventeen magazin szeptemberi számának trásszerkesztője lett.


Reklámok:
Hilary volt már a Candie's reklám sztárja, a divat Barbie-t is reklámozta, és a Hershey termékét az Ice Breakers-t a nővérével, Haylie-vel együtt.


Emberszeretet:
Ez nagyon fontos Hilary számára. Tudja, hogy ez fontos dolog, és igyekszik megadni másoknak. Legutóbb a Katrina Hurrikán áldozatainak nyújtott segítséget az Amerikai Vörös Kereszten, és az USA Harvesten keresztül. Hilary a nemzetközi szóvívője a Kids With A Cause segélyszervezetnek. A szervezet a beteg, és hátrányosan élő gyerekeket segíti.


Riválisai:
Lindsay Lohan; Lindsay és Hil nem igazán csípik egymást az Aaron Carteres incidens óta. Avril Lavigne: egy megcsinált csajnak tartja Hilaryt, akit csak az ismeretségei tettek híressé. Kelly Clarkson: Kijelentette, hogy ő akar lenni a "Texasi Rokkerlány" . Ez bizony elég nehéz lesz, mert Hil nemcsak szuper énekesnő, hanem színésznő is, és nem utolsó sorban rengetegen szeretik őt.


Végezetül:
  Nincs semmi botrány körülötte, nem is véletlen, hogy példaképpé vált. Hilary nagyon elfoglalt a színészkedéssel, az énekléssel, a tervezéssel, és még rengeteget jótékonykodik. Ő még csak 19 éves, és hamarosan a világ többi részén is átveszi a vezető szerepet!

© 2005-2007 | Magyar Hilary Duff Portál


Érdekességek:
*Metamorphosis: aranylemez lett 800 000 eladott példánnyal. Az album az első héten a 2. volt a Billboard listán! Az egész világon 3,7 millió példányban kelt el, és ezzel 3x-os platinalemez lett! (2003-ban)
* 2004-ben a Hilary Duff album 2 millió eladott példányszámával 2x-es platinalemez lett!
* 2002-ben a Santa Claus Lane 500 000 eladott példányszámmal aranylemez lett!
* Amerikában összesen 6 millió példányban keltek el Hil cd-i, világszerte pedig 10 millió példányban!
Kislemezek:
* Why Not
* So Yesterday - Canada
* Come Clean - Canada
* Girl Can Rock
* Our Lips Are Sealed - Canada
* Fly - Canada
* Someone's Watching Over Me
* Wake Up
* Beat Of My Heart
* Play With Fire
* With Love


Dignity
megjelenés dátuma
: 2007. április 3.

1. Stranger
2. Dignity
3. With Love
4. Danger
5. Gypsy Woman
6. Never Stop
7. No Work, All Play
8. Between You and Me
9. Dreamer
10. Happy
11. Burned
12. Outside Of You
13. I Wish

14. Play With Fire

 

Most Wanted
megjelenés dátuma:
2005. augusztus 16.

 

 1. Wake Up
2. The Getaway
3. Beat Of My Heart
4. Come Clean (Remix 2005)
5. Mr. James Dean
6. So Yesterday
7. Metamorphosis
8. Rock This World (Remix 2005)
9. Break My Heart
10. Fly
11. Girl Can Rock (Remix 2005)
12. Our Lips Are Sealed
13. Why Not (Remix 2005)

 

Hilary Duff
megjelenés dátuma:
2004. szeptember 24.

 

 1. Fly
2. Do you want me
3. Weird
4. Hide Away
5. Mr. James Dean
6. Underneath my smile
7. Dangerous to Know
8. Who's that girl
9. Shine
10. I am
11. The Getaway
12. Cry
13. Haters
14. Rock This World
15. Someone's Watching over me
16. Jericho
17. The Last Song

 

A Cinderella Story -soundtrack
megjelenés dátuma: 2004. július 13.

 

1. Our Lips Are Sealed - Hilary Duff & Haylie Duff
2. Crash World - Hilary Duff
3. Best Day Of My Life - Jesse McCartney
4. One In This World - Haylie Duff
5. Sympathy - Goo Goo Dolls
6. First Day Of The Rest Of Your Life - MxPx
7. Girl Can Rock - Hilary Duff
8. Beautiful Soul - Jesse McCartney (exclusive new re-mix)
9. To Make You Feel My Love - Josh Kelley
10. Now You Know - Hilary Duff
11. Friend - Kaitlyn
12. Fallen - Mya
13. I’ll Be - Edwin McCain
14. Anywhere But Here - Hilary Duff

Metamorphosis- USA verzió
megjelenés dátuma: 2003. augusztus 26.

01. So Yesterday
02. Come Clean
03. Workin¡¯ It Out
04. Little Voice
05. Where Did I Go Right?
06. Anywhere but Here
07. The Math
08. Love Just Is
09. Sweet Sixteen
10. Party Up
11. Metamorphosis
12. Inner Strength
13. Why Not (Bonus Track)

Metamorphosis - Európai kiadás
megjelenés dátuma: 2003. november 6.

1. So Yesterday
2. Come Clean
3. Workin' It Out
4. Little Voice
5. Where Did I Go Right?
6. Anywhere but Here
7. The Math
8. Love Just Is
9. Sweet Sixteen
10. Party Up
11. Metamorphosis
12. Inner Strength
13. Why Not
14. Girl Can Rock

Lizzie McGuire Movie - soundtrack
megjelenés dátuma: 2003. április 22.

 1. Why Not - Hilary Duff
2. The Tide is high - Atomic Kitten
3. All Around the World - Cooler kids
4. What Dreams Are Made Of (ballad version)- Hilary Duff (Isabella) & Paolo
5. Shining Star - Jump 5
6. Volare - Vitamin C
7. Open Your Eyes - LMNT
8. You Make Me Feel Like A Star (Lizzie mix)- The Beu Sisters
9. Super Model - Taylor Dayne
10. What Dreams Are Made Of - Hilary Duff
11. On An Evening In Roma - Dean Martin
12. Girl In The Band - Haylie Duff
13. Orchestral Suite (From The Lizzie McGuire Movie) (Score) - Cliff Eidelman
14. Why Not(McMix)- Hilary Duff

Santa Claus Lane 
megjelenés dátuma: 2002. október 15.

 1. What Christmas Should Be
2. Santa Claus Lane
3. Santa Claus is Coming to Town
4. I heard Santa on the Radio (w/Christina Milian)
5. Jingle Bell Rock
6. When the Snow Comes Down Tinseltown
7. Sleigh Ride
8. Tell me a Story (With Lil' Romeo)
9. Last Christmas
10. Same old Christmas (Featuring Haylie Duff)
11. Wonderful Christmas time

© 2005-2007 | Magyar Hilary Duff Portál


Casper és Wendy találkozása
karakter:
Wendy
Tartalom: Casper, a barátságos szellem egy belevaló - bár szakmájához kissé fiatal - boszorkánnyal, Wendy-vel ismerkedik meg. Wendy-nek és nénikéinek, a három hebrencs hölgynek - akik főállásban ˝bűbájos banyák˝ - menekülnie kell a féltékeny varázsló, Desmond elől. Eközben találkoznak Casper-rel, és a ˝pokolian˝ mulatságos, polgárpukkasztó szellem-bácsikáival. A természetfeletti kalandok eddig sosem látott magasságokba emelkednek, amikor a kísértetek és a boszorkák egyesítik erőiket, hogy megmentsék Wendy-t, és hogy meghiúsítsák a varázsló gonosz tervét.

 

Vissza az ösztönökhöz
karakter: fiatal Lila Jute
Tartalom: Filozofikus burleszk egy megszállott természettudósról, Nathanról és furcsa feleségéről, akik egy nap az erdőben sétálva egy vademberre bukkannak. Magukkal viszik, elnevezik Puffnak, majd Nathan laboratóriumában úri modorra kezdik nevelni a szőrös, beszélni sem tudó lényt. A kísérletek nagyon jól
haladnak, egyedül Puff ősi, elementáris erejű szexualitásával nem tudnak mit kezdeni...


 

Öcsikém
karakter: Natalie Connors
Tartalom: Legyél túl a matekvizsgán… Mellesleg mentsd meg a világot. Ja, fogd a csajt és fuss! Cody mindennapi srácnak tűnik első látásra. Imád deszkázni, utálja a matekot és ügyetlen a lányokkal. Azonban van egy titka, amit még a családja sem sejt: ő Cody Banks tini titkosügynök, a CIA új programja jóvoltából. Az álcázott nyári táborokban kapott kiképzés a legújabb technikákkal is megismertette a fiúkat. Összekötő ügynöke, Ronica beavatja első igazi küldetésébe. Közel kell férkőznie egy gyanús tudós lányához, hogy minél több információt szerezzen tőle apja kutatásairól. Dr. Connors láthatatlan nano-robotokkal foglalkozik. Találmányát el akarja tőle szedni Brinkman és csapata, akik a világ leigázására törnek. A zöldfülű Cody ügynök nagyot nyel és elindul Natalie meghódítására..

Tinikadét
karakter: Kelly
tartalom:
Kelly, a művészi, divatközpontú tininek a csillogó életből a terepcuccok világába kell mennie, új mostohaapja katonai akadémiájára. Ahogy ebben a szuper vígjátékban megkezdődik az alapozás, Kellynek nehezére esik formába lendülni, Stone kapitány azonban meg akarja törni a lányt.     

 


  

Csáó, Lizzie!
karakter: Lizzie McGuire
tartalom: Lizzie McGuire egy tizenéves végzős a középiskolában, és kalandot megy keresni Rómába. Ott felfedezi, hogy kiköpött mása egy olasz pop duó egyik tagjának. Találkozik Paolóval, a duó másik tagjával. Lizzie lesz Isabella, és Lizzie megismeri saját magát.




 

Tucatjával olcsóbb
karakter: Lorainne Baker
Tartalom: Egy átlagcsaládban 1,87 gyerek található. A Baker család azonban nem nevezhető átlagosnak.Már csak azért sem, mert 12 gyerekből, 2 kutyából, néhány állatból, pár futó vendégből és az örökös botrányból áll. A baj csak akkor kezdődik, mikor a családfő, az anyuka munkát vállal, és úgy néz ki az a legegyszerűbb ha az apuka marad otthon a gyerekekkel. De ő hamarosan rá jön, hogy egyszerre egy dologra tud vigyázni; és az saját maga. Mert 12 pajkos gyerek rengeteg tréfát rejteget... és az apa minden egyes csapdába beleesik.  A tucatjával olcsóbb egy mókás család vicces botrányainak krónikája. 

 

Los Angeles-i tündérmese
karakter: Sam Montgomery
tartalom: Még, hogy Hamupipőke csak a mesében létezhet? Cseréljük az üvegcipőt mobiltelefonra, a mesebeli királyságot pedig Los Angeles külvárosára. És íme; a "hol volt, hol nem volt" megtörténhet bármikor.
Ha épp nem gonosz mostoháját és mostohanővéreit kell elviselnie, akkor Sam egy étterem padlóját sikálja. Álmaiban viszont messze jár, ahol talán meglelheti párját is, am könnyen meg lehet, hogy a szép szőke herceg végig ott volt az orra előtt. És amikor a fiú elhívja őt a Halloween-i jelmezbálba, akkor Sam bepánikol, mert választottja szimplán a legjobb srác a környéken.... Vajon sikerül e a modern Hamupipőkének összeszednie a bátorságát, és valóra váltania az álmait.

Sztár születik
Karatker: Terri
tartalom: Terri (Hilary Duff), a kisvárosi kamaszlány nagy álmokat dédelget. Csodálatos hangja van és szeretne énekesnő lenni. Legnagyobb álma, hogy bekerüljön a legnevesebb Los Angeles-i művészeti iskola nyári osztályába. Ám testvére, Paul (Jason Ritter) balesete és apja szigorúsága visszatartja álmai megvalósításától. Ekkor még nem sejti, hogy Paul titokban elküldte az egyik videofelvételét az iskolába, és így vizsga nélkül is bekerült az intézménybe. A vidéki lánynak nem csak a Los Angeles-i életstílussal kell megbarátkoznia, hanem azzal is meg kell küzdenie, hogy klasszikus zenei tanulmányok hiányában felvegye a versenyt a többiekkel.Terri mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa rátermettségét és megmutassa a világnak, hogy énekesnőnek szültetett.

Material Girls
karakter: Tanzie Marchetta
tartalom: az újabb komédia augusztus 18-án kerül az amerikai mozikba. A film egy testvérpárról szól, aki népszerűek, és azoknak is kell maradniuk. Amikor ellopják az örökségüket, megismerik az igazi barátaikat, és megtanulják, hogy a csillogáson kívül is van élet. A filmben a Duff testvérek Madonna Material Girl című dalát éneklik el.

 

 

Tökéletes pasi
karakter: Holly Hamilton
tartalom: Hilary Duff, Heather Locklear és Chris Noth játszák a főszerepet ebben az anyákról szóló vicces de szívmelengető vígjátékban. Holly Hamilton célja, hogy az  édesanyja megtalálja a tökéletes férfit. Keres egy pasit az anyjának. Ez a terv egész jól sikerül, ugyanis a pasi leveszi az anyját a lábáról, de később kiderül, hogy a férfi nem is létezik. Vajon mi történhet végül?

 

 

Tucatjával olcsóbb 2.
karakter: Lorainne Baker
tartalom: A Baker-család: a fociedző Tom Baker (Steve Martin) és sikeres író felesége, Kate (Bonnie Hunt), úgy dönt, hogy minden várható és garantálható nehézség ellenére idén végre felkerekednek, és elmennek együtt nyaralni, méghozzá a festői Winnetka tó partjára gyerekeikkel... De vajon átlagos nyaralás lehet-e belőle?

 

 


Videográfia


Play With A Fire
2006
Album: Ismeretlen


Beat Of My Heart
2005
Album: Most Wanted


Wake Up
2005
Album: Most Wanted


Someone's watching over me
2005
Album: Hilary Duff


Fly
2004
Album: Hilary Duff


Our Lips Are Sealed
2004
Album: A Cinderella Story Soundtrack


Come Clean
2004
Album: Metamorphosis


Why Not
2003
Album: Lizzie McGuire Movie Soundtrack


Little Voice
2003
Album: Metamorphosis


So Yesterday
2003
Album: Metamorphosis


Circle Of Life
2003
Album: Oroszlánkirály


Tell Me A Story
2002
Album: Santa Claus Lane


Us Against The World
2002
Album: Lizzie McGuire Soundtrack


I Can't Wait
2002
Album: Lizzie McGuire Soundtrack


Sorozatok:
Lizzie McGuire (2001-2004): $975,000
Development Deal at CBS: $400,000
Developmet deal at MTV: $150,000

Mozisikerek:
The Lizzie McGuire Movie (2003): $1,000,000
Cheaper by the Dozen (2003): $1,000,000
A Cinderella Story (2004): $2,200,000
Raise Your Voice (2004): $2,000,000
The Perfect Man (2005): $2,000,000

Zene:
Concert Tour (2004 + merchandise): $3,600,000
Metamorphosis CD (2003): $3,000,000
Hilary Duff CD: $ 3,000,000

Üzlet:
Stuff by Duff line: $5,000,000

Teljes összeg:   $ 24,325,000 (és ez növekszik)


Díjak és jelölések:

1999
jelölés
Young Artist Awards
Legjobb TV szereplés és
 Legjobb fiatal színész: Casper És Wendy találkozása

2000
Megnyerte
Young Artist Awards
Legjobb TV szereplés

2002
Megnyerte
Nickelodeon Kids Choise Awards 2002
Kedvenc sorozat: Lizzie McGuire

2002
Jelölés
Nickelodeon Kids Choise Awards 2002
Kedvenc színésznő

2002
Jelölés
Young Artist Awards
Legjobb TV sorozat: Lizzie McGuire

2002
Jelölés
Young Artist Awards
Legjobb fiatal szereplő: Lizzie McGuire

2002
Megnyerte
First Annual Popstar! Awards
Tv fellépés

2002
Megnyerte
First Annual Popstar! Awards
2002 kedvenc Tv sztárja

2003
Jelölés
Young Artist Awards
Legjobb Tv sorozat (vígjáték, és dráma) :Lizzie McGuire

2003
Megnyerte
Nickelodeon Kids Choise Awards 2003
Kedvenc Sorozat: Lizzie McGuire

2003
jelölés
Nickelodeon Kids Choise Awards 2003
Kedvenc sorozat szereplő

2003
Jelölés
Nickelodeon Kids Choise Awards 2003
Kedvenc filmszereplő

2004
Jelölés
Nickelodeon Kids Choise Awards 2004
Kedvenc sorozat: Lizzie McGuire

2004
Jelölés
Nickelodeon Kids Choise Awards 2004
Kedvenc színésznő

2004
Megnyerte
Nickelodeon Kids Choise Awards 2004
Kedvenc női énekesnő

2004
Megnyerte
TMF Awards
Legjobb új női művész

2004
Megnyerte
Fake ID Award
kedvenc 21 év alatti előadó

2004
Megnyerte
Movieline's Young Hollywood Award
Mai szupersztár

2005
Megnyerte
Nickelodeon Kids Choise Awards 2005
Kedvenc színész


itt megtudhatod Hil címét, és ha nem tudod mi írj neki, találsz sablont az írj neki menüpont alatt (az interaktívban)

 Hilary Duff
10061 Riverside Drive # 1021
Toluca Lake, CA 91602

 Hilary Duff Fan Club
3702 S. Virgina St. G12#487
Reno,NV 89502
USA

 Írj neki egy e-mailt, vagy egy levelet!
Nem rajtam verni le, ha nem kaptok azonnali választ!!!!
Egyenlőre két mail cím, mert a harmadikban nem vagyok biztos!

hilary4myfans@hotmail.com

hilary@hilaryduff.com


 
Hilary & Haylie

1995 :
 

1998:
 


Hilary's Band

Loren Gold
Loren Hilary zenei rendezője és zongoristája. Mielőtt 2003-ban belépett Hilary bandájába, egy másik popcsillaggal Tiffanyval dolgozott együtt. Később gyakorlatot szerzett a stúdiókban, más nemzetközi sztárokkal; Hilary Duff, Mandy Moore és a The Rembrands. Belekezdett a szólókarrierjébe is, és ha erről többet szeretnétek megtudni, katt az alábbi linkre!
LorenGold.Com
  

Jason Hook
 Torontóban született, már 6 éves korában érdeklődött a zene iránt. Hegedű és zongora órákra járt. Jason hamarosan a "Kiss" nevű rockbandában játszott. Közép iskolában belépett a 21 Guns nevű bandába, és akkor turnézott először. 2003-ban szerepelt az MTV egyik műsorában, és nem sokkal később már Hilary gitárosa lett.
JasonHook.Com
   

Kurt Morgan
Kurt egy kis angliai városban, Westerly-ben született. Klarinéttal kezdte a zenei tanulmányait, majd áttért zongorára, aztán gitárra, és jelenleg basszusgitáron játszik. Sokféle stílust kipróbált. Tagja volt helyi jazz-, funky- és rockbandáknak. Clark Terry-vel, a legendás jazzmuzsikussal is dolgozott együtt. Kurt szinte az összes stílusban jártas lett: rock, jazz, funk, pop, és hip-hop. Jelenleg Hilary bandájának oszlopos tagja.
KurtMorgan.Com

 
Lépj be!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
régi dolgok

STYLE
LOOK A LIKE
MAKE UP
HAIR

ADMIN: Miti
NYITÁS: 2009.09.01.
LEVÉL: TVS@citromail.hu
CSS: LindaDesign + Miti
  1 látogató

KAMPÁNYOK:
- ne hirdess a chatbe!

Az oldal tartalma saját munkám, így kérlek ne másold! Az ötleteimet sem szeretném máshol látni. Kérlek ezt tartsd tiszteletben. A weblap nem áll kapcsolatban a The Veronicas-szal, sem az ügynökségeikkel.
TheVeronicasStyle.Tk - 2009/2010

ECHELON

Believe.hu TopFanSites

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros